(újabb két kritika az Inter Presszóról)
„Neszlár Sándor első kötete olyan, külön-külön akár önállónak is tekinthető elbeszéléseket tartalmaz, melyek tétova hálózata sajátos hangulatú és mintázatú regénnyé formálja a szövegek sorát.
A kötet így egy sokszorosan rejtekező, maszkokat, perspektívákat, elbeszélői nézőpontokat és szerepeket, narratív modalitásokat váltogató önéletrajzi regényként – illetőleg annak imitációjaképp, töredékeképp, hiányaként – olvastatja magát.”
A kötet így egy sokszorosan rejtekező, maszkokat, perspektívákat, elbeszélői nézőpontokat és szerepeket, narratív modalitásokat váltogató önéletrajzi regényként – illetőleg annak imitációjaképp, töredékeképp, hiányaként – olvastatja magát.”
„Amikor az olvasó belekezd az Inter Presszóba, a legkézenfekvőbb, ha novellákként közelít a szövegekhez, de úgy hiszem, ebben az esetben máris egy kényelmes, ám idővel bizonyosan téves útra lép. Ezek a szövegek ugyanis ellenállnak a hagyományos novellaolvasási technikáknak, és nem adnak vezérfonalat a saját maguk által felépített labirintushoz.”
Bartha Ádám, Inter Presszó, Szépirodalmi figyelő, 2009. (6. szám) 67-68.
