2010. május 15.

Áj láv Móricz

Várjon csupán, barátom – mondtam a szomorkás fiatalembernek, aki annyira emlékeztetett érettségiző magamra. Kedvem lett volna megkérdezni, ő milyen tételeket húzott volt, de csak az előkészületekre kértem meg, „csináljon egy kis felszabadulást ott”. Hogy’ örültem, hogy nem a nyugatosok líráját húztam! – No ne féljen, kis rokon, lehetséges, hogy csupán valaminő organikus zavarlat van jelen, ami egyszerűbb, hogyne, mint a léleki zavarlat! – Segítsen ön nekem – kérte fájdalmasan a fiú, ön mégiscsak a lélek mérnöke, és úgy szereti önmagát!

Mit lehet erre mondani? Ami gondolható, az lehetséges is. – Várjuk ki a végét.

És valóban, amikor a makkra csücskösen emelkedő előbőrjét a fiatalembernek vissza kívántam húzni, az nem volt lehető; mert odanőtt. Irodalomból Móricz novelláiról kellett beszélnem, ami flottul ment. Áj láv Móricz (trikófelirat). Ezt megmondtam a fiúnak, nyugtatásul, ki tudja, értette-e megbocsátható izgalmában… Ó igen: hogy az író errefelé mit csináljon, arra a válaszok, lám, mesésnél mesésebbek, ám nem okvetlenül születtek butaságból, sokkal inkább nyomorúságból, a helyzet nyomorúságából; ettől még a válasz olyan, amilyen, csak oka van. Épp ezt hívjuk nyomorúságnak. Az idők során a feladat lényegileg a Tisza szabályozásának s a nemzet fölvirágoztatásának szükségességében fogalmazódott meg. Márpedig rossz rég, ha a Tiszát nem a szakférfiak rendezik, a nemzetet meg… hát… azt magának a nemzetnek kell föl-fölvirágoztatnia tisztességes és rátermett vezetői bö-ö-ölcs irányításával. Minden más eset ennél rosszabb. S megnyugtatóbb, ha bizony az író nem népben-nemzetben gondolkodik, hanem alanyban-állítmányban. Nem mert hazátlan bitang. Hanem mert ha egy kicsit is jó, akkor úgyis nyakig az egészben, ha meg kicsit se jó, akkor hiába mondja: csak cifrázza… A hazaszeretet minőség kérdése.

Részlet Esterházy Péter, Kis Magyar Pornográfia című szövegéből.