2009. október 19.

Írások az Inter Presszóról

Neszlár Sándor: Inter Presszó
2009. szeptember 06. - 20:06 Írta: montekukkoló

A Fisz Könyvek sorozat 46. köteteként látott napvilágot az elsőkötetes Neszlár Sándor novelláskötete, ami az Inter Presszó címet viseli.
Neszlár Sándor 1980. június 5-én 11 óra 30 perckor született Sátoraljaújhelyen, vagyis most 29 éves, úgyhogy akárhogy is nézzük, fiatal író. Ez az első nyomtatásban megjelent kötete, úgyhogy akárhogy is nézzük, elsőkötetes író. Hogy jó író-e vagy rossz, az ebből a kötetből nem derül ki, úgyhogy maradjunk annál, hogy ő egy fiatal, elsőkötetes író, aki az első szárnypróbálgatásait teszi. Ugyan még vissza-visszahuppan a földre, de már készül a felszállásra. Hogy lesz-e ebből repülés, azt most még nem tudhatjuk.

Az mindenesetre biztos, hogy Neszlár Sándor, vagy ahogy a felelős szerkesztő, Mészáros Márton fülszövegében olvashatjuk, Sanya, már tizenegy éve készül arra, hogy író legyen (ezt is a fülszövegből tudhatjuk meg). Látszik is, hogy tudatosan csinálja, amit csinál, hiszen mind neki, mind első könyvének van már honlapja (de kinek vagy minek nincs manapság?). Azt is megtudhatjuk a fülszövegből, hogy Sanyának mindenről karakteres véleménye van, ez talán feljogosít bennünket arra, hogy nekünk, nagybetűs Olvasóknak - merthogy a fülszöveg szerint mind mi, mind Sanya ilyen nagybetűs Olvasók vagyunk -, is karakteres véleményünk legyen róla, pontosabban a szövegéről.

De kicsit még ragadjunk le a fülszövegnél. Ebből megtudhatjuk, hogy Sanya gyakorlatilag mindent elolvasott, és még csak nem is a szó szoros értelmében, hiszen olvasott romkocsmákat és nőket is, sőt olyannyira sokat olvasott, hogy még esterházy nyelven is megtanult beszélni (folyékonyan!). A probléma az, hogy mindebből ezekben a novellákban nem sok látszik. Ezek ugyanis lényegében nem szólnak semmiről, s ezt a semmit Sanya oly módon kívánja leplezni, hogy különböző nagyszabású formai megoldásokat sorakoztat fel, melyek mindegyike egy-egy posztmodern wasistdas kíván lenni; kár hogy teljesen funkciótlanok, ily módon pedig fölöslegesek. Például a Vízesés című novellát mindvégig jövő időben írja, de akkor sem lenne nagyon más, ha jelen időben írná, legfeljebb kevésbé lenne döcögős. Apropó döcögősség. Úgy tűnik, Neszlár Sándor számára akkor (poszt)modern egy szöveg, ha csak háromszavas tőmondatokból áll. Ettől azonban az Olvasó megőrül, ahogy akkor is, mikor például egy 20 km per órás sebességgel döcögő motorvonaton kell utaznia mondjuk a Dél-Alföldön. (És pláne megőrül akkor, ha közben ezt a könyvet olvassa.) Ugyancsak kedvelt fogása Sanyának, hogy a fejezetszámok sorrendjét felcseréli, de mivel ez a szöveg lényegén mit sem változtat, ugyancsak fölösleges modorosság, ahogy az is, mikor apját és anyját is A.-nak nevezi a Napok című novellában.

Igazából a spontaneitás hiányzik ezekből a szövegekből, nagyon megtervezettek, amit még az is fokoz, hogy a szerző a kötetet novellafüzérré akarja átlényegíteni, ezért az egyes novellákban feltűnnek más-más novellák motívumai (a zeneszerző Van der Budenmayer, az Inter Presszó vagy a Paradicsom Bisztró). Ha valamit bemutatnak ezek a novellák, akkor azok különböző hangulatok, de a hangulatábrázolással pláne nem fér össze az a koncepciózusság, mely az egész kötetet jellemzi.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy Neszlár Sándor kezdő író, érződik rajta az akarás, hogy valami nagyot mondjon, hogy írásai nagyot szóljanak, de ez az akarás egyelőre modorosságokban csapódik le. Ha kicsit szerényebb lenne, levetkőzhetné ezeket, és akkor még jó író is válhatna belőle.
epresso.hu

Neszlár Sándor: Inter presszó
2009.09.30. 09:00 szamárfül

Físz
novella

Álom és valóság, múlt és jelen. Az álmot megfejti a valóság, a jelen újra meg újra megidézi a múltat. A szerző első könyvében elveszejti olvasóját ebben a négyszögben. A kötet majd egy tucatnyi írása, karakterek, motívumok, helyszínek, események ismétlődésének szálára felfűzve, hol lazább, hol erősebb összefüggésben áll egymással. A Paradicsom Bisztró környékén újra meg újra felbukkanó piros ruhás nő, a hányással küszködő párok, a vészfékező vonat, s egy zeneszerző vissza-visszatérése segíti - számtalan más támpont mellett - az olvasót e fonál mentén haladni. A történetek fókuszában férfi és nő viszonya; hol tünékeny, hol megbonthatatlan összekapcsolódása áll. A szerző leplezetlen játékot űz olvasóival, első kötetes írókra oly ritkán jellemző könnyed, kiforrott stílusban kuszálja össze az események sorrendjét, bújik bele hirtelen szereplője bőrébe, emeli ki, majd mossa össze a párbeszédeket.

konyves.blog.hu

Neszlár Sándor: Inter Presszó
Gin, pezsgő és a zeneszerző
Frissítve: 2009-10-07 16:25

A szerző finom úriember, körmondatokban gondol, barokkosat hallgat, melankolikusan létez. De. Ha a presszó retro, ahogyan a borító műbőr-színei is, még kétszer olyan retro a sajnálatosan erőltetett, magyar leleménynek bélyegzett parttalan gondolatfolyam.

Kétségtelen, hogy az ifjú alaposan beletanult a kevesek által kedvvel forgatott kvázi-kánonunk mesterfogásaiba, csakhogy ettől egy könyv még nem feltétlenül lesz jó. Újszerű semmiképp. Hogy miért választja a fiatal elsőkönyves a mély-létmagyarságot, fontos kérdés, ahogyan az is, hogy miért fordul ilyen áhítattal valós vagy fiktív tekintélyekhez? Az első pillanattól kihangzik a sorok közül, hogy lehetne saját nyelve, de erőtlen a Nagyok mímeléséhez, mert a szerelem- és értelemkeresés önmagában még nem tragédia. A nagyívű asszociációkat mindig visszarántja valami kamaszos megmondás és élni-alkotni-akarás, aminek nem állnak jól a nagy szavak – de ettől még lehetne ez szerethető irodalom.

Azért reménykedjünk, hogy legközelebb a szerző majd nem próbálja elválasztani a kötet jobbik felét képező lendületesebb, krimiszerű epizódoktól a kávéházi filozófiát, hiszen olvasóként tudhatná, léteznek „filozofikus” krimik is…

– malpa –