2009. szeptember 14.

Oravecz Imre: 1972. szeptember

1972. szeptember, az évszakhoz képest szokatlan meleg, P., a fény városa, de nekem a sötétségé, mert itt nyelt el végleg elvesztésed éjszakája, külvárosban, a P. d’O. közelében lakom, a metróállomástól pár percre, egy olcsó szállodában, a hatodik emeleten, ha lakásnak lehet nevezni, hogy egész nap, mint most is, ruhástul fekszem az ágyon, a mennyezetet bámulom, melyen semmi látnivaló nincsen, és igyekszem valami másra gondolni, P.-re, például, amely itt van köröttem, és arra, hogy P.-ben vagyok, hátha segít, de nem, szúr, vág, reszel, kapar, mint az idegen tárgyak alakja, színe, szaga, elhelyezése a szobában, vagy mint a levegő, amely mindentől függetlenül még mindig cserélődik bennem, olyan, mintha megnyúztak volna, felkelek, és elhatározom, hogy kimegyek a folyosóra, az utcára most gondolni sem merek, és megszólítok egy vendéget vagy egy takarítónőt, szóba elegyedem valakivel, valami ürüggyel, jó napot kívánok, megkérdem, hány óra vagy merre van ez meg ez az utca, mondok valamit, mindegy mit, akármit, csak mondok, de mégsem teszem, mert érzem, hamis volna, nem arról beszélnék, amiről kellene, és főleg nem azzal, akivel kellene, ha egyáltalán van még értelme a beszédnek, és az is lehet, hogy rosszul játszanám szerepemet, elárulnám magam és felsülnék, a mosdókagylóhoz lépek inkább, vizet iszom, a bidébe vizelek, az éjjeliszekrényről elveszem, és az ablaknál fellapozom útlevelemet, B.-ben még disszidálni akartam miattad, M.-ben el akartalak felejteni, de itt már semmit se akarok, nem tudom, miért jöttem ide, miért vagyok itt és meddig maradok, visszafekszem az ágyra, kinyitom a sliccemet, magam mellé képzellek, onanizálni kezdek, és megpróbálok életben maradni.